itt napozik Kornis
személyes átdolgozás
Akik angolul tudnak, tudják: a nagy I nem azt jelenti, mint a me.
Az I jelenti az isteni lényeget bennünk, a me pedig az a valaki,
aki szemléli bennünk ezt az isteni lényeget.
Az, aki reflektál az I-re.
Don Cuppitt
A vallásosság jövője [ford. Hernádi Miklós]. - Budapest : Kulturtrade, 1997.
Gaia, a Föld Khaosztól - a káosztól - teherbe esett.
Kiadta magából a csillagos eget, a szépnevű Uranoszt.
Aki rögtön szerelmeskedni kezdett anyjával, a Földdel.
Kronosz, az idő, levágta a nemiszervét.
Az Idő herélte ki apját, a Csillagos eget.
Az Anyaföld kérésére tette.
Bal kezébe vette atyja férfiasságát az idő,
és a jobbjában tartott sarlóval lenyisszantotta.
Gaia azt mondta legkisebb fiának,
egyszersmind legkisebbik unokájának,
az őt csakis hágni hajlandó Csillagos Ég
már annyira ráfeküdt, hogy új s meg új
gyermekei kibújni se tudnak a méhéből.
A titánok anyjuk hasában nőttek
óriásokká, feszengve, fulladozva.
Kijőve aztán, egyikük Zeusz
újra osztotta a lapokat.
Kiváncsi a folytatásra?
Jövünk a következő érában.
A jegyzetfüzetből
Szép az a költemény, amelyet úgy ír valaki, hogy figyelmét a kifejezhetetlenre, mint kifejezhetetlenre irányítja.
Az erény tökéletesen megfelel a művészi ihletnek.
Az igazi bűn érzékelhetetlen. A bűnösben éppen a bűne nem érzékelhető.
A bűn az az áldozatban látszik.
Az ártatlanban az ártatlansága nem érzékelhető.
Minden vétek a rossznak átvitele arról, aki cselekszik, arra, aki tűr.
A türelem annyit jelent, hogy a szenvedést nem változtatjuk vétekké.
Az emberi nyomorúság meggondolása Istenhez emel - de ezt csak felebarátunkban vehetjük szemügyre.
Nyomorúságunk érzete egyszersmind a valóság érzete.
Mert nyomorúságunkat nem mi eszkábáljuk össze. Ő igaz. Ezért kell gyöngéden bánnunk vele (mármint a nyomorúságunkkal). Minden egyéb a képzelet műve.
Azt kell kérni, hogy minden rossz, amit teszünk, csakis és közvetlenül reánk hulljon vissza.
Nem ragaszkodni senkihez, még a testünkhöz, még a lelkünkhöz sem.
Máté 10:21-27
Az önmegtagadás elkerülése hétköznapi hazugság (: az emberek dolgai).
Az önmegtagadás: önmagunk megtalálása (a lelkünk kitevése Érte ).
Máté 16:21-27
A saját lélek meggyűlölése: SAJÁTMAGA meggyűlölése. Ez komoly ár,
de a toronyépítésnek költségei vannak, és senkinek nem kötelező belefogni.
Lukács 14:25-34
“Bizony úgy van, ahogy mondom nektek:
ha a földbe hulló gabonamag nem hal el,
egyedül marad, de ha elhal, sok magot terem.
Aki szereti a saját lelkét, azzal elpusztítja,
de aki gyűlöli a lelkét ezen a világon,
az örök életre őrzi meg.”
János 12:23-26
A (lelki) gazdagság nehézkes mozgásúvá, végső soron tehetetlenné tesz.
Márk 10:17-31
Megkívánni egy nőt… - mit is jelent ez, „megkívánni’”?
Bennünk van az, amit megkívánunk másban. A tremendum keltette izgalom tragikus elvétése: elvetése a szentnek.
Elválni valakitől azt jelenti, elhagyni.
(ha csak nem annak hűtlensége miatt hagyjuk el)
Máté 5:27-32
A mennyek királyságáért érdemes lemondani a testi örömökről - miről?
miről is voltaképp? öröm - a miben? kiben?
öröm mi felett? mi alatt?
M.19:3-12
A lélek, mely nem ismeri atyjának az Örökkévalót: ki van adva (a szexusban)
Pál a rómaiakhoz 5:20-6:11
A puszta szex bálványimádás, a lemondás róla Istentisztelet (volna).
De mi “a puszta szex”? Mit nevezünk annak?
S mi a lemondás róla? Miről is?
“Abból ismertük meg az Isten szeretetét, hogy odaadta értünk a lelkét…”
János 1. levele 3:16
Nem csak a lelkét adta, nem is a szellemét, hanem mindkettő teljét.
A testét.
Kiért adta oda?
- az itt a kérdés.
Ha összeszedem: átgondolom (metanoa) a szexussal kapcsolatos emlékeim máig, és visszafordulok- והשיבך, metanoia - bennük, nem feltétlenül az Életet ünneplem majd, még kevésbé feltétlenül az Örökkévalót.
Az a legkevésbé valószínű, hogy ünnepelnek valamit. Ámbár, mint az apám vetné eléje, még az is lehet.
Szexusom az egyetlen, amit máig nem értek. Talán azért nem , mert a lényege szerint érthetetlen. Mint a szeretet. Nem csak érthetetlen, érinthetetlen is. Szent. Meggyalázhatatlan Se látni, se beszélni róla anélkül nem lehet, hogy a kitakart szépség önnön blaszfémiájába ne fordulna át.
Az obszcén a szépség kígyómérge, amit azok szenvednek el, akik a szexust nem ismerik fel és nem ismerik el annak, ami valóban. Halálos rosszkedv. Az álszenteskedés tükrének hátsó oldalán a varázskenőcs.
Szexnek hívja az állampolgár a felfoghatatlant.
A szerelem úgy és azért lett (mellesleg letagadhatatlanul és mindmáig isteni, vagyis racionálisan magyarázhatatlan, “eredendő”) büntetéssé a történelemben, mivel álszent (önmagával meghasonlott) kulturává csontosult a látszat, mintha igenis kézben tartaná, tarthatná szexusát az ember.
Mást tart a kezében.
A szex és a szerelem emberi viszonylatban elválaszthatatlan fogalmaiban az ember számára a tökéletes, mint olyan, adott. De ő maga, az ember nem tökéletes, nem befejezett, hanem nyitott lény. Az embernek mégis vagy éppen azért konfrontálnia kell a szexussal, és ez a számára, ellentétben más állatokkal, lehetséges a szerelem, a tudatos önátadás állapotában is. Ám az ember alkalmatlan a tökéletes (valóságos) nemiségre, az idilli szerelemre, mint megvalósított és állandó kapcsolati státusz fenntartására, jóllehet nem egyszerűen törekszik rá, de sóvárogja – vágyja - is azt!
Több, mint állat, valaki az, aki szerelmes.
Ráadásul – ez aztán az isteni tréfa – a szex és a szerelem állapota tökéletes, (el)ronthatatlan valóság. Ott van, ahol mi lenni szeretnénk – de mégsem vagyunk ott egészen, mivel nem vagyunk képesek tudni, gyakorlatilag és tartósan tudni, miről van szó bennünk és a másikban, mikor összetalálkozunk.
Tudni: ismerni, birtokolni birtokbavétel nélkül, nyitottan.
Szexus ott van, ahol az ember – még? – nincs, ha csak nem pillanatokra… Az a pillanat teremtő erejű: a fizikai valóságot változtatja meg.
Csak gyermeket tudunk csinálni, boldog világot nem.
Valónkat a szerelem, az embernek a szerelem érzésében való kompetenciája mértékében: önnön érzékisége műveltségi foka szerint építi, egy darabig, ám többnyire – mivel ez a kompetencia és műveltség gyarló - inkább pusztítja.
Az ember szerelemmel (szerelemnek hazudott szexxel) rombolja magát és a Másikat is - egy életen? - életek milliárdjain át. Ahányszor ember születik a világra, annyiszor hibátlan remekmű kezd hozzá a vizsgához. És bukik el, akár nemz, akár csupán csak élvez. Előbbi esetben szorozza a bukást, az utóbbiban osztja.
