A Kígyó hajú Nő

egy 2005 tájt elhangzott szabadelőadás írott változata - 4.

Nem lehet észrevenni, hogy múlik az idő.

Álltam ott, döbbenten, nem merem azt mondani,  elgondolkodva, négy éves vagyok, nem gondolok semmire, az egész itt van bennem, de mintha az életnek oda lehetne ütni, ahol épp gondolok, nekem  most tényleg odasózott egyet. Még ki se kérhetem. Nem nyúlhatok hozzá. Annyira váratlan. Miért kell leckéztetni? Kicsit meg is bántott. Nézhetem és úgy se láthatom.

Szemmel láthatóan szemmel láthatatlan.

Az a délután a látás körül forgott.

Mert akkor az ablakban bambulva tovább, megakadt a szemem egy szemen. Amit én már azelőtt is láttam, de még hányszor. Egy nőnek a fejében.Csak a szemét nem láttam legalábbis tisztán. Ahhoz eddig magasan volt. A szeméről képtelen voltam eldönteni, az egy szemgolyó? Vagy éppen hogy lyuk?  Egy luk. Helyesebben kettő. Két lyuk kerek árnyéka.

Kis üregek befelé.

Egyik lyuk az egyik szeme helyén, a másik meg a másik szeme helyén?

Ez  egy olyan szörnyábrázolás volt. Helyesebben kettő. Csak a másik messzebb. Ez viszont majdnem szemben velem, csak hát ugye sajnos egy emelettel feljebb. Akit úgy hívott a család, a Kígyó hajú Nő.

A fejéről haj helyett kígyók omlottak alá, hajfürt-szerűen.

Régebbről ismertem. Már nem is néztem oda. Szép nő volt, amúgy. Csak a haja kígyó. Vagyis én úgy láttam. Messziről úgy látszik.Négy éves korunkban meg pláne. És a szeme is szép mandula vágású. De az egész feje mandula alakú. Álló mandula.

Úgy jött elő a házfalból az arca, mint a vízből.

Levelek is voltak a fején, a kígyók közt. Hínár levelek. De azt nem lehetett egy emeletről lejjebbről megmondani, van-e neki szeme. Vagy ottan csak lyuk az? Azért érdekes.

Azelőtt is gyakran néztem ezt az arcot.

Először úgy néztem, hogy tényleg nem is láttam.

Bambultam az ablak előtt, bambultam évek óta, sokszor egész napra szobába zárt kissrác, akinek ha nincs otthon az apja, mindjárt bemegy a szobájába, az ablaka elé, onnan kukucskál kifelé, felnőttesen elhúzza a függönyt, minél többet lásson, és elmereng akármin, hogyan játszanak az árnyékok a házfalak között, hogy ugrál a napfény ablaktól ablakig, hogy a falak közt a szél mekkorákat csapkod, de jó az alkonyati esőcsepegés is, vagy a nagy néma hóesés, a vad nyári jégeső, viharos kopogás, utána meg a langyos eső, zuhogás, a nyári fergeteg, a feltámadó orkán, ahogy a rossz szél rázza, mint egy csavargó suhanc, a nyitva felejtett ablakok kitámasztva felejtett redőnyeit! Szárazon zörögnek, köhögnek a rollók.

A szemben lévő házfalat nagyon kitanultam.