Don Cuppitt
A vallásosság jövője [ford. Hernádi Miklós]. - Budapest : Kulturtrade, 1997.
személyes átdolgozás
Az igazságot mi teremtjük. A felfedezés: a felfedés illuzió
Létezésünk rejtelmére nincs eleve adott nagy, végleges válasz.
Nincsenek eleve adott, a kérdéstől független adott válaszok.
A kérdés szüli a választ
Nincs káprázatos, eleve adott harmónia
gondolkozásunk s létezésünk között,
nyelvünk és valóságunk között.
Nincs a dolgoknak rendje,
gondolkozásunk és létezésünk fejlődik, alakul.
Nyelvünket a tapasztalatok, tapaszlatainkat nyelvünk befolyásolja
Nincs végső válasz, ami a halálban, vagy a halálon keresztül tárul fel.
A válasznak az életben kell megszületnie.
Életünk nem zarándokút, a halál az igazság pillanata felé,
a halál nem az igazság és az abszolút tudás pillanata.
Ellenkezőleg, az igazság pillanata az életben van,
a zarándokút az életben zajlik.
Nem az abszolút tudás felé, hanem az elmúlás felé.
Életünk tehát nem utazás a relatívtól az abszolút felé,
az időből az örökkévalóság felé, a jelentkezés - elmúlás
változó és érzékelhető világából a tökéletes, időtlen,
értelmes Lény birodalma felé, a részlegestől az egyetemes felé,
a tükör által homályos tudástól a tiszta
tévedhetetlen, színről színre látás felé.
Hanem életünk maga ez a színről színre látás, éppen ez a színre színre látás.
Éppen most, ezért kell új és új fogalmakat: megvalósuló tetteket teremtenünk magunkban és magunk körül.
Először cselekedve a jót, s csak aztán spekulálva.
Hogy a világ és az abszolutum mint teremtő feladat
testvéri kapcsolattá váljék számunkra életünk folyamán.
0 Response to “A vallásosság jövője II.”