A vallásosság múltja I. - a primitív istenhit (máig)

Don Cuppitt A vallásosság jövője [ford. Hernádi Miklós].
- Budapest : Kulturtrade, 1997.

személyes átdolgozás

istenhitek

A voltaképpeni istenhit az első államtársadalmakkal alakul ki.

Az őskőkori nomád ember barangol a világban.

Az istenhit az első nagy szabású kozmológiai modell,
földi példája éppen maga az állam, a templom
(ma pláza parlament)
évente ismétlődő tisztelgő szertartások középpontja.

A kultusz fenntartása. Papok egész serege begyűjti
a nekik járó dézsmát, adókat, igazgatják az istenség birodalmát:

közvetítik és értelmezik az akaratát.

Az istenség a földi templomban fogadja a híveket,
kozmikus szinten is udvaroncok: angyalok.

Ahol ő ül, ott az axis mundi, a világ tengelye. Naná.

A királyokat az istenek egyenesági leszámazottainak tekintették.

Az istenek keresztapjának szerepében,
a királyok katonáikkal oltalmazták a templomokat,
amiért cserébe szentesítették a királyi hatalmat.

pope Pius 1944

Az istenség jel,
tulajdon képmásával azonos, mint a Donald kacsa.

Fába vagy kőbe rótt képmás volt maga az isten,
ahogy a szorongva hívő ember számára a gipszszobor
is azonos Szűzmáriával.

Isten volt az a jel, ami az állam
kozmikus tekintélyére,
aprólékos fegyelmi követelményeire,
de a várható biztonságra és jólétre is utal.

Időmérés, éves kalendárium erőltetése.

A nomádok ki nem állgatják a szigorú menetrendet,
az állami vallások azonban ragaszkodnak ehhez.

Így kezdődött az írott történelem.

Az állami egyistenhitnek az időszámítás előtti 2. évezredben
ellentmond a lassacskán előtűnő egyéniség szintje:
az egyéniségnek az állítólagosan istentől vezérelt világ
gyakorta olybá tűnik mintha bármi morál híján lenne,
puszta kiszámíthatatlan esetlegességek irányítanak.

döntés

Az egyszerű emberek a bronzkortól napjainkig
szerencsejátékosok: ha nem hisznek,
a puszta vakszerencsében bízhatnak.