alapélmény - A titok

egy 2005-ben elhangzott szabadelőadás írott változata - 1.

Azt tartom a tudásról, amit Hérakleitosz, de Szokrátész is: semmit sem tudok.

Vagy ha mégis tudok valamit, azt magamtól tanultam. Máshonnan nem is lehet. Annak a szerencsének köszönhetem, hogy itt vagyok, és előadást tarthatok Önöknek, hogy egészen kicsi korom óta és még mindig tisztában vagyok vele, hogy a világon semmit nem tudok. Viszont kezdettől hihetetlenül érdekel az, amit életnek és a létezés tudatának hívnak. Azt tudom, hogy mindent tudhatnék. Már négy éves koromban is tudtam. Tudom, mióta magamra eszméltem. Nem vagyok mester, de szeretnék tudni. Nem vagyok író, de szeretnék az lenni. Persze nem tagadhatom, az Önök számára természetesen író vagyok, ebbe a kategóriába sorol a norma. De azt gondolom, hogy mint az emberben általában, bennem is az értékes, ami túlmutat  a tényeken. Még azon is, hogy író vagyok. Az a valaki bennem az értékes, ha van, aki nem  íróként, vagy bármiféle résztevékenység művelőjeként éli meg magát. Mert az nagyon kevés. Akkor is kevés lenne, ha nem író volnék, hanem miniszterelnök. Vagy, mit mondjak, halász, vadász, madarász.

Az ember nem miniszterelnök és nem madarász.

És nem író.

Most megpróbálom elmesélni életem szerintem legfontosabb élményét: a meghatározót. Azt, ami a szó szoros értelmében leírhatatlan. Ami helyett egy tucat könyvet írtam. Ez a perc kezdettől mindmáig lankadatlanul táplálja érdeklődésemet tudatosságom rejtélye iránt.

Talán szóban el lehet mondani ezt.

Kísérletet teszek rá. Egész életművem tudatra ébredésem lépcsőiről szól, és millió utalás van az írásaimban arra az alkonyatra, amiről ma beszélni akarok Önöknek, de speciálisan ezt a hatalmas élményt számomra elfogadható művészi alkotássá formálni mindmáig képtelen vagyok. Számtalanszor próbáltam és tulajdonképpen egyebet se tettem, mint körülírtam azt, amit akkor felfogtam, de máig sem értek. Most már tudom.

Mindmáig abból a pillanatból írok és gondolkodom.

Azt persze már tudom, ezt miért nem tudom megírni. Azért, amiért a szemünk sem képes látni azon a ponton, ahol az úgynevezett sárga foltja van. Az a terület ez, ahol magának a látásnak a lehetősége van megalapozva a szemben. Az ehhez hasonlatosan döntő pontja ébredt fel a tudatomnak akkor. Az, ahonnan most is beszélek Önökhöz.  Ez tesz képessé arra, hogy írjak, hogy tudjam, hogy vagyok. Valaki vagyok.

De hogy ki, titok.

az utcánk eleje, két-három évvel később