Archive for the 'nő' Category

farkas szem

Ki tudja, hova vezet.

Ezt már nem is akartam továbbgondolni. Elfogott a kellemetlen érzés, megint nézem a Nőt, akit nem akarok, arra nem is szoktam nézni, én döntöttem el, szörny fejet nem nézek, az nem él, csak kő, szörny, és az is csak egy dedósnak, aki fél,  megbeszéltük anyuval, de mert pörögtem még mindig, az alkonytól is felkavarva szálltam, talán hogy kárpótoljam magam a előző kudarcért, furán viháncolva, felvillanyozva és rosszkedvűen az jutott eszembe,  most kihívom a Nőt egy kis farkasszemnézésre. És mivel nem élő, legyőzöm pucc paszta.

A legelején szinte büszke voltam.

Ehhez tudni kell, hogy előző nap vagy előző héten, csak igen-igen kevéssel előbb kaptam ki egy másik gyerektől ebben a játékban, aki ezt már tudta, én először játszottam, de komolyan meglepett, hogy nem én bírtam tovább, holott meg voltam győződve róla, már azért mentem bele, mert biztos voltam benne, nézésbe én győzök, mert engem mindenbe megvernek, de nézni azt tudok, már egyszer ki tud tovább nem pislogni-versenyben is győztem, de nem is erről van szó, hanem már ahogy kimondták, te tudsz farkasszemet nézni? és mutatták, úgy játszák, hogy mind a kettő azt hiszi magáról, hogy farkas, aztán összenéznek és kettő közül az győz, aki tovább állja másik tekintetét, és hát az is a farkas, mert a másik, hogy elkapja a szemét, azzal maga ismeri el: hiába szeretne az lenni, nem az, hanem nyuszi, farkasfogra való hülye, marha, szar és áldozat, na de most!  gondoltam, ez a farkasszem-nézés pont jó alkalmas rá, hogy utána feltegyék maguknak a kérdést, nem vagyok-e én is, még farkasabb is, mint ők?  Mert hát magamról egyébként ilyen súlyosan rossz - vagy jó? - véleményem volt már akkor is, úgy a szívem mélyén. Ragadozok.

Titokba.

De a farkasszemnézésben, mikor felajánlották, az még külön tetszett, hogy szembefarkas nem fenyegethet közben. Nem ijesztegethet. Nem is verekedhet. Nem csinálhat szabálytalant, mint mindig. Csak nézhet, nézhet, nézhet. Abban nyerni fogok. Születésem óta ezt az egyet játszom. Otthon és mindenütt. Nézem a felnőttek, nézem a titkosat. Álmomban se kapom el a szememet semmiről.

De az életben elkaptam.

Úgy láttam, hogy tényleg a farkas néz. Az volt a szemében. Tudott az úgy nézni. Lehet is úgy nézni, de én nem tudok. Ezt rögtön megéreztem, épphogycsak elkezdtük, berogytam azonnal. Nem is csak azért, hogy iszonyodva féltem, de már nem is akartam, ezt rögtön nem akartam, levegőt se kaptam, hogy meg meri csinálni, hogy így semmibe vesz, mint magát is ugyanúgy, az benne a farkas, ő most csak egy ordas, kegyetlen pillantás, ami beakasztja magát a szemembe, tép, harap, vájkál a tekintetemben, és szarik arra, hogy amögött én vagyok, épp az benne a játék, hogy aki öl, amögött nincs senki, azt kell játszani. Azért győz a farkas.

Hát akkor ezt így kell?

És most meg pont összetalálkozott a szemem a Nőével. Vagy hát úgy gondoltam. Holott én néztem a szemét. És még most is nézem. Szemezek egy nővel. Hát miért ne szemezhetnék legalább egy kővel? Ha csak egy kővel is, ha csak kő nővel is, de -

Azt hazudtam magamnak, csak farkasszemezek.

Még volt bennem szégyenérzet atájt. Tehát e kifogás nem abban volt hazugság, hogy tán nem volt igaz. Szörnyűmód igaz volt. Mint igaz e pillanat összes pillanata, ami ott egyben állt.

Mikor a szemébe tévedt véletlen a szemem.

4a05742apreview1

BEJÁRAT A SZEMÉBE

egy 2005 tájt elhangzott szabadelőadás írott változata - 5.

És most észrevettem, hogy a szeme lyukas.

A két szembogara egy-egy lyuk. Nyitott. Bevezet a falba. Be lehetne menni, ha valaki akar. A Kígyó hajú Nőnek. Mert ahogy még mindig a radiátorba kapaszkodva ingak ott, szédelgek, elhűlve, de erősen fejbe is koppintva a sose képzelt irányból ellentmondást nem tűrően érkező tiltástól, vagy mit mondjak, visszabeszédtől, hogy a levegő nem engedi kifigyelni magát, mikor nekem még mindig repülni és száguldani szeretne a lelkem, és tud is, mert fel vagyok gyorsulva, most élesebben látok, képes vagyok arra, hogy a Kígyó hajú Nőnek a szemébe benézzek, annyira ránézzek, hogy a két szemből egy lyuk lesz, és benézzek a lukba, igenis a lyukba, mert most be tudok, és ebből a szögből látszik, hogy itten egy lyuk van, végre-végre látom, mikor már azt hittem, hogy mitőlünk, innen azt nem is lehet látni, de ez a sötétedve leszálló esti levegő éppen arra jó, hogy lássam, mégse domború a szeme közepe, hanem sötét, attól látszik kereknek, hogy ottan egy lyuk van, bejárat kezdődik.

A SZEMBOGARA EGY LUK!

Ki tudja, hova vezet.

A Kígyó hajú Nő

egy 2005 tájt elhangzott szabadelőadás írott változata - 4.

Nem lehet észrevenni, hogy múlik az idő.

Álltam ott, döbbenten, nem merem azt mondani,  elgondolkodva, négy éves vagyok, nem gondolok semmire, az egész itt van bennem, de mintha az életnek oda lehetne ütni, ahol épp gondolok, nekem  most tényleg odasózott egyet. Még ki se kérhetem. Nem nyúlhatok hozzá. Annyira váratlan. Miért kell leckéztetni? Kicsit meg is bántott. Nézhetem és úgy se láthatom.

Szemmel láthatóan szemmel láthatatlan.

Az a délután a látás körül forgott.

Mert akkor az ablakban bambulva tovább, megakadt a szemem egy szemen. Amit én már azelőtt is láttam, de még hányszor. Egy nőnek a fejében.Csak a szemét nem láttam legalábbis tisztán. Ahhoz eddig magasan volt. A szeméről képtelen voltam eldönteni, az egy szemgolyó? Vagy éppen hogy lyuk?  Egy luk. Helyesebben kettő. Két lyuk kerek árnyéka.

Kis üregek befelé.

Egyik lyuk az egyik szeme helyén, a másik meg a másik szeme helyén?

Ez  egy olyan szörnyábrázolás volt. Helyesebben kettő. Csak a másik messzebb. Ez viszont majdnem szemben velem, csak hát ugye sajnos egy emelettel feljebb. Akit úgy hívott a család, a Kígyó hajú Nő.

A fejéről haj helyett kígyók omlottak alá, hajfürt-szerűen.

Régebbről ismertem. Már nem is néztem oda. Szép nő volt, amúgy. Csak a haja kígyó. Vagyis én úgy láttam. Messziről úgy látszik.Négy éves korunkban meg pláne. És a szeme is szép mandula vágású. De az egész feje mandula alakú. Álló mandula.

Úgy jött elő a házfalból az arca, mint a vízből.

Levelek is voltak a fején, a kígyók közt. Hínár levelek. De azt nem lehetett egy emeletről lejjebbről megmondani, van-e neki szeme. Vagy ottan csak lyuk az? Azért érdekes.

Azelőtt is gyakran néztem ezt az arcot.

Először úgy néztem, hogy tényleg nem is láttam.

Bambultam az ablak előtt, bambultam évek óta, sokszor egész napra szobába zárt kissrác, akinek ha nincs otthon az apja, mindjárt bemegy a szobájába, az ablaka elé, onnan kukucskál kifelé, felnőttesen elhúzza a függönyt, minél többet lásson, és elmereng akármin, hogyan játszanak az árnyékok a házfalak között, hogy ugrál a napfény ablaktól ablakig, hogy a falak közt a szél mekkorákat csapkod, de jó az alkonyati esőcsepegés is, vagy a nagy néma hóesés, a vad nyári jégeső, viharos kopogás, utána meg a langyos eső, zuhogás, a nyári fergeteg, a feltámadó orkán, ahogy a rossz szél rázza, mint egy csavargó suhanc, a nyitva felejtett ablakok kitámasztva felejtett redőnyeit! Szárazon zörögnek, köhögnek a rollók.

A szemben lévő házfalat nagyon kitanultam.