egy 2005 tájt elhangzott szabadelőadás írott változata - 5.
És most észrevettem, hogy a szeme lyukas.
A két szembogara egy-egy lyuk. Nyitott. Bevezet a falba. Be lehetne menni, ha valaki akar. A Kígyó hajú Nőnek. Mert ahogy még mindig a radiátorba kapaszkodva ingak ott, szédelgek, elhűlve, de erősen fejbe is koppintva a sose képzelt irányból ellentmondást nem tűrően érkező tiltástól, vagy mit mondjak, visszabeszédtől, hogy a levegő nem engedi kifigyelni magát, mikor nekem még mindig repülni és száguldani szeretne a lelkem, és tud is, mert fel vagyok gyorsulva, most élesebben látok, képes vagyok arra, hogy a Kígyó hajú Nőnek a szemébe benézzek, annyira ránézzek, hogy a két szemből egy lyuk lesz, és benézzek a lukba, igenis a lyukba, mert most be tudok, és ebből a szögből látszik, hogy itten egy lyuk van, végre-végre látom, mikor már azt hittem, hogy mitőlünk, innen azt nem is lehet látni, de ez a sötétedve leszálló esti levegő éppen arra jó, hogy lássam, mégse domború a szeme közepe, hanem sötét, attól látszik kereknek, hogy ottan egy lyuk van, bejárat kezdődik.
A SZEMBOGARA EGY LUK!
Ki tudja, hova vezet.
