Archive for the 'Neked' Category

A szexussal kapcsolatos emlékek

Ha összeszedem: átgondolom (metanoa) a szexussal kapcsolatos emlékeim máig, és visszafordulok- והשיבך, metanoia - bennük, nem feltétlenül az Életet ünneplem majd, még kevésbé feltétlenül az Örökkévalót.

Az a legkevésbé valószínű, hogy ünnepelnek valamit. Ámbár, mint az apám vetné eléje,  még az is lehet.

Szexusom az egyetlen, amit máig nem értek. Talán azért nem , mert a lényege szerint érthetetlen. Mint a szeretet. Nem csak érthetetlen, érinthetetlen is. Szent. Meggyalázhatatlan  Se látni, se beszélni róla anélkül nem lehet, hogy a kitakart szépség önnön blaszfémiájába  ne fordulna át.

Az obszcén a szépség kígyómérge, amit azok szenvednek el, akik a szexust nem ismerik fel és nem ismerik el annak, ami valóban.  Halálos rosszkedv. Az álszenteskedés tükrének hátsó oldalán a varázskenőcs.

nobuyoshi-araki1

Szexnek hívja az állampolgár a felfoghatatlant.

A szerelem úgy és azért lett (mellesleg letagadhatatlanul és mindmáig isteni, vagyis racionálisan magyarázhatatlan, “eredendő”) büntetéssé a történelemben, mivel álszent (önmagával meghasonlott) kulturává csontosult a látszat, mintha igenis kézben tartaná, tarthatná szexusát az ember.

Mást tart a kezében.

Ajánlás

Ebben a könyvben is te leszel, mert csak te vagy,

ez van, nevezhetlek önmagadak is, neked, Vanek, én,

vagy ha jobban tetszik, fenség, Papa, baba, mindenség,

Kisasszony, egy ismerősöm, az úr, akárki, akiért itt vagyok,

úgy szólítasz, ahogy akarsz, úgy is én írlak, úgy is én leszek az,

én vagyok a másik, aki lát, akit ismerek, aki engem épp annyira ismer,

amennyire én ismerlek Téged, egy könyvet írok és beszélek a kedvedért,

mint szoktam, éjjel-nappal, belőled, hozzád, együtt vagyunk egyetlen egész,

egy kis ház, levegő, nap, itt, ebben a könyvben elejétől végig,éjjel nappal:Te.