Archive for the 'Uncategorized' Category

Barátok közt

Gaia, a Föld Khaosztól - a káosztól - teherbe esett.

Kiadta magából a csillagos eget, a szépnevű Uranoszt.
Aki rögtön szerelmeskedni kezdett anyjával, a Földdel.
Kronosz, az idő, levágta a nemiszervét.
Az Idő herélte ki apját, a Csillagos eget.

Az Anyaföld kérésére tette.

Bal kezébe vette atyja férfiasságát az idő,
és a jobbjában tartott sarlóval lenyisszantotta.

Gaia azt mondta legkisebb fiának,
egyszersmind legkisebbik unokájának,
az őt csakis hágni hajlandó Csillagos Ég
már annyira ráfeküdt, hogy új s meg új
gyermekei kibújni se tudnak a méhéből.

A titánok anyjuk hasában nőttek
óriásokká, feszengve, fulladozva.

Kijőve aztán, egyikük Zeusz
újra osztotta a lapokat.

Kiváncsi a folytatásra?

hny-medit-object

Jövünk a következő érában.

postcard © St.Auby - Jean Pierre Vernant: Mindenség, istenek, emberek
c. görög mitológia - részletek - Európa kiadó 2002, 12-18.pp alapján

Simone Weil a rosszról

simone_weil

A jegyzetfüzetből

Szép az a költemény, amelyet úgy ír valaki, hogy figyelmét a kifejezhetetlenre, mint kifejezhetetlenre irányítja.

Az erény tökéletesen megfelel a művészi ihletnek.

Az igazi bűn érzékelhetetlen. A bűnösben éppen a bűne nem érzékelhető.

A bűn az az áldozatban látszik.

Az ártatlanban az ártatlansága nem érzékelhető.

Minden vétek a rossznak átvitele arról, aki cselekszik, arra, aki tűr.

A türelem annyit jelent, hogy a szenvedést nem változtatjuk vétekké.

Az emberi nyomorúság meggondolása Istenhez emel - de ezt csak felebarátunkban vehetjük szemügyre.

Nyomorúságunk érzete egyszersmind a valóság érzete.

Mert nyomorúságunkat nem mi eszkábáljuk össze. Ő igaz. Ezért kell gyöngéden bánnunk vele (mármint a nyomorúságunkkal). Minden egyéb a képzelet műve.

Azt kell kérni, hogy minden rossz, amit teszünk, csakis és közvetlenül reánk hulljon vissza.

utóirat

_c3e0356-kis

a szerelemről

A szex és a szerelem emberi viszonylatban elválaszthatatlan fogalmaiban az ember számára a tökéletes, mint olyan, adott. De ő maga, az ember nem tökéletes, nem befejezett, hanem nyitott lény. Az embernek mégis vagy éppen azért konfrontálnia kell a szexussal, és ez a számára, ellentétben más állatokkal, lehetséges a szerelem, a tudatos önátadás állapotában is. Ám az ember alkalmatlan a tökéletes (valóságos) nemiségre, az idilli szerelemre, mint megvalósított és állandó kapcsolati státusz fenntartására, jóllehet nem egyszerűen törekszik rá, de sóvárogja – vágyja - is azt!

Több, mint állat, valaki az, aki szerelmes.

Ráadásul – ez aztán az isteni tréfa – a szex és a szerelem állapota tökéletes, (el)ronthatatlan valóság. Ott van, ahol mi lenni szeretnénk – de mégsem vagyunk ott egészen, mivel nem vagyunk képesek tudni, gyakorlatilag és tartósan tudni, miről van szó bennünk és a másikban, mikor összetalálkozunk.

Tudni: ismerni, birtokolni birtokbavétel nélkül, nyitottan.

Szexus ott van, ahol az ember – még? – nincs, ha csak nem pillanatokra… Az a pillanat teremtő erejű: a fizikai valóságot változtatja meg.

Csak gyermeket tudunk csinálni, boldog világot nem.

Valónkat a szerelem, az embernek a szerelem érzésében való kompetenciája mértékében: önnön érzékisége műveltségi foka szerint építi, egy darabig, ám többnyire – mivel ez a kompetencia és műveltség gyarló - inkább pusztítja.

Az ember szerelemmel (szerelemnek hazudott szexxel) rombolja magát és a Másikat is - egy életen? - életek milliárdjain át. Ahányszor ember születik a világra, annyiszor hibátlan remekmű kezd hozzá a vizsgához. És bukik el, akár nemz, akár csupán csak élvez. Előbbi esetben szorozza a bukást, az utóbbiban osztja.