STRAND

A helyzet az, hogy már rég szólnom kellett volna, de írás közben lobogok és minden másról elfeledkezem, szóval most a karácsonyra tervezett válogatott és új esszé kötetem szerkesztésén munkálkodom és egyszerűen elfelejtem megnézni a blogjaimat.

Bocsánat és pardon, és egész szívemből elnézésed, elnézésüket kérem.

Közbe azt érzem, hogy nagyon szeretném, fájdalmasan nagyon akarom mindazt írni, amit a Kornapló című posztban beígértem, de úgy érzem, magam, mint egy tacskómama, akinek egyszerre 8 kölyke óhajt egyidőben világra jönni, és csak írokírokirokirok boldogan, és nyalogatom, amit kiírok magamból, és nem lehet így blogot írni. Még csak nézni se.

Most derült ki egy telefonból, hogy ide egy csomóan írtak, aminek a megjelenését - miu tán nem ís tudtam róla! nem is néztem, disznóság, sőt, tacskó tempó -eddig elmulasztottam DE MOST MÁR MINDENKI OLVASHATÓ. Azt hiszem. Cáfoljatok meg.

Mától igérem, minden nap bekukkantok ide, hátha írt valaki, akkor kirakom (komolyat is lehet írni, meg vicceset is, csak csúnyát nem) - ha akkorának érzem, kirakom önálló posztra, úgy, ahogy azt e pillanatban szerény technikai ismereteim megengedik, csak én nem hiszem, hogy tudok posz tokat csinálni, amig le nem adom a kötetet és be nem fejezem a NEKEM AZ ÉG történetét.

A Strand arra való, hogy aki akarja, megnézhesse, hogy születik egy írás. Aki naponta követte, tudja, lekaptam az utolsó harmadát, és a többi is folyamatosan változik. Nekem arra szolgál, hogy tudjam, mit írtam egy nap, azzal, hogy felírom az égre - erre a koszpecsétes képernyő fehérre - látom, hogy mit kell benne átírni. Hogy kell folytatni. A gépben vagy a papíron nem látom olyan tisztán. Csak azért hagytam abba, hogy az esszékötet leadása után nyugodtabban, pihentebben folytassam.

Egyik munkával pihenem ki a másikat. Másnak is ajánlom.

“Könnyűt” “nehézzel’”, “nehezet”, “könnyűvel”.

Lehet, hogy mégis fogok ilyen felelőtlen levélposztokat írni, olyan, mintha beszélgetnék, nem is tudom, kivel. Az is jó. Már úgy vagyok, hogy minden jó.

Mindenkinek nagyon hálás vagyok, aki olvassa és jóval akarja teleírni a szolgáltató által LÉGY BÁTOR!-nak elnevezett kockát.

Nem érzem magamra érvényesnek, nem kell biztatni, magam is meglepetésként ért, ha 59 és fél év elég, hogy elhiggyem, bátor vagyok.

Vegyétek a REGGELI-t úgy, mint egy klubszobát, ami megtölthető. A kommentek bármikor poszttá válhatnak, akár úgy, hogy én bemásolom a magaméba, vagy úgy, hogy egyszer lesz annyi időm, hogy rájöjjek, hogy kell ide belépni.

Ez a REGGELI a szolgáltató részéről úgy van kialakítva, hogy Ti Önök is posztolhattok, de kéne nekem valaki, akiben megbízok, és aki ért ehhez a programhoz, és a technikai problémákat és egyáltalán mindcnt, ami a bloggal kapcsolatos, vele levelezhetnétek meg. Igérte is a szolgáltató, hogy jelentkezik valaki tőlük, de eddig nem jelentkezett. Meg tudom érteni.

De miért nem jó az, ha én titeket beírlak?

Például Veva akarja, hogy a levelét beposztoljam?

Ki mit akar?

Én írni a kötetemet. Oflájn. Míndenkit csókolok.

M.