A jegyzetfüzetből
Szép az a költemény, amelyet úgy ír valaki, hogy figyelmét a kifejezhetetlenre, mint kifejezhetetlenre irányítja.
Az erény tökéletesen megfelel a művészi ihletnek.
Az igazi bűn érzékelhetetlen. A bűnösben éppen a bűne nem érzékelhető.
A bűn az az áldozatban látszik.
Az ártatlanban az ártatlansága nem érzékelhető.
Minden vétek a rossznak átvitele arról, aki cselekszik, arra, aki tűr.
A türelem annyit jelent, hogy a szenvedést nem változtatjuk vétekké.
Az emberi nyomorúság meggondolása Istenhez emel - de ezt csak felebarátunkban vehetjük szemügyre.
Nyomorúságunk érzete egyszersmind a valóság érzete.
Mert nyomorúságunkat nem mi eszkábáljuk össze. Ő igaz. Ezért kell gyöngéden bánnunk vele (mármint a nyomorúságunkkal). Minden egyéb a képzelet műve.
Azt kell kérni, hogy minden rossz, amit teszünk, csakis és közvetlenül reánk hulljon vissza.
0 Response to “Simone Weil a rosszról”