Ariadne és Dionysos násza
“Ezüstös, könnyű halként
kifelé siklik sajkám…
-oda, az aranyló csodához, az önként sikló sajkához és urához. Ez pedig a szőlő Gazdája, aki a gyémánt metszőkéssel vár…(T.Gy.)
- a te nagy oldozód, ó lelkem, a névtelen - akinek eljövendő énekek találnak csak nevet!…
Ariadné:
/…/legkegyetlenebb vadász, te ismeretlen - isten.
/…/Engem akarsz? engem? engem - egészen?…
/…/Ó jöjj vissza, én ismeretlen istenem! én fájdalmam!
én végső boldogságom!…
/…/
Dionysos:
Légy okos, Ariadné!…
Kicsiny füleid vannak, az én füleim azok:
rejts okos szót beléjük! -
Nem kell-e előbb gyűlölniük egymást, akiknek szeretniük kell?…
Én vagyok a te labirintusod!”
*
“Hic inclusus vitam perdit.”
Az itt bezárt életet veszt.
Tatár György: Az öröklét gyűrűje
Nietzsche és az örök visszatérés gondolata
Gondolat, 1989