Ha összeszedem: átgondolom (metanoa) a szexussal kapcsolatos emlékeim máig, és visszafordulok- והשיבך, metanoia - bennük, nem feltétlenül az Életet ünneplem majd, még kevésbé feltétlenül az Örökkévalót.
Az a legkevésbé valószínű, hogy ünnepelnek valamit. Ámbár, mint az apám vetné eléje, még az is lehet.
Szexusom az egyetlen, amit máig nem értek. Talán azért nem , mert a lényege szerint érthetetlen. Mint a szeretet. Nem csak érthetetlen, érinthetetlen is. Szent. Meggyalázhatatlan Se látni, se beszélni róla anélkül nem lehet, hogy a kitakart szépség önnön blaszfémiájába ne fordulna át.
Az obszcén a szépség kígyómérge, amit azok szenvednek el, akik a szexust nem ismerik fel és nem ismerik el annak, ami valóban. Halálos rosszkedv. Az álszenteskedés tükrének hátsó oldalán a varázskenőcs.
Szexnek hívja az állampolgár a felfoghatatlant.
A szerelem úgy és azért lett (mellesleg letagadhatatlanul és mindmáig isteni, vagyis racionálisan magyarázhatatlan, “eredendő”) büntetéssé a történelemben, mivel álszent (önmagával meghasonlott) kulturává csontosult a látszat, mintha igenis kézben tartaná, tarthatná szexusát az ember.
Mást tart a kezében.