Szerelmes ifjuságunk komolyan vehetetlen szerencsétlenség is. Értelmetlen hajcihő, heves ismétlésekben, amit a nemzésvágy nyers örökzöldje megfoszt a tragikum nagyságától. A megúnt ölelkezés afféle rémbohózat.
Hogy félnek egymástól az emberek!
Sokan a magánéletüket is valamiféle hivatalos életként élik.
Attól kezdve, hogy először éreztem érzéki vágyat, és megújra kapni akartam, hogy, mint mondani szokás, vágyam beteljesülhessék: égrekiáltó hülyeségeket követtem el. Valamit akartam, de azt nem kaptam meg, nem is kaphattam meg, hiszen AZ nem kapható, KÉNE, HA VOLNA, DE NINCS ÉS NINCS, érzéki vágyam - nem inkább a katasztrofális védtelenségem? - izgatottan elmerült egy másban, akitől valójában szabadulni akartam, testtel a test ellen, udvariasan. Közös tévedésünk beteljesedett: Annyira megkínoz, lesújt ma az egész. Jönnek az Illésék Szemesre, utána még Lellére is átmennek.
Ha én szél lehetnék…
Nincs mód jóvátenni, ami elmúlt.