Don Cuppitt A vallásosság jövője [ford. Hernádi Miklós].
- Budapest : Kulturtrade, 1997.
személyes átdolgozás
Akkor kezdődött,
amikor először volt kozmikus mersze valakinek
számadásra szólítani fel a rendszert.
Az őrület hangján így kiáltott, „Felelősségre vonlak!”
- és ez a kiáltás tette Istenné az Isteneket (elóhim).
A zsidó vallás az egész isteni rendet egy egyén,
méghozzá személy szerint számoltatja el.
E lehetőség forrása:
kifejlődött a szókincs, aminek segtségével az egyén
előállhatott és szóvá tehette az egész rendszer fogyatékosságait.
Másszóval, az egyistenhit az Istennel folytatott vita lehetőségének a hite.
A zsidók nem csak imádják az Örökkévalót
és engedelmeskednek Neki, hanem mint személyek
és mint nép egyként meg is vívnak Vele.
Ábrahámnak (Ter. 18.22-33) megvan a vallásos mersze
hozzá, hogy magával Jahvéval is szembeszegüljön
és felülkerekedjen, mert ez a hit: legyűrni istent.
Az istennel való vívódás személyiséget teremt.
„Miért tetted ezt velem?”
„Mit tettem, hogy így bánsz velem?”
Ezzel foglalkozott az egész késő bronzkor,
Homérosztól Jeruzsálemig a zsoltárokban
az eksztatikus imádat keserű szemrehányásokkal,
bűnbánó meghunyászkodással, majd örvendezéssel
és hálaadással váltakozik.
A személyiség kifürkészésenk és bejárásának
klasszikus módszere: az ima kulturája.
Az Istenhez fűződő viszony olyan minta lett,
mely például a középkori lovagi szerelem mintájául is szolgált.