A megismerésről
…a tragikus megismerésben, mint sorsban, a tragikus megismerésnek szentelt életben mint tragédiában - a tulajdonképpeni történés a “kiderülés”, a megmutatkozás.
A tragikus hős sorsa az istenség ephipániájának helye. A tragédia során a daimon fokozatosan istenné “derül ki”, s ez a kiderülés egyben a hős alakjának felmorzsolása. A démon kérlelhetetlenül haladva valósítja meg magát a hős sorsán, mintegy a győztes isteni igazság lenyomatát alkotva meg rajta.
“Ó lelkem, tulcsordulón és súlyosan magasodsz most, szőlőtőként, duzzadt emlőkkel és sűrű, barnuló aranyfürtökkel; - sűrűn és súlyosan boldogságodtól, a bőségtől várakozón és várakozásodtól is szemérmesen.” Fr.N.
Egy másik világra irányuló kérdés feltétele egy másik világ.
“A válasz rendszerint megelőzi a kérdést.” Fr. N.
Tatár György: Az öröklét gyűrűje
Nietzsche és az örök visszatérés gondolata
Gondolat, 1989
Tatár György Nietzsche könyvét olvsva… roppant ívű gondolatokkal szembesül a bátor halandó, aki úgy gondolja, hogy a por- és papírízű akadémiai-agyonstrukturált-szétértelmezett-kiherélt-lefejezett Nietzsche helyett útra kel annak kongeniális elemzőjével(eggyüttköltő-gondolkodójával). Újra és újra nekifutok a fejezeteknek, megpróbálom megérteni őket és a sokadik nekifutás után valami más válik érthetővé: az, hogy Nietzschét (és Tatárt) nem ÚGY kell megérteni… ÚGY talán nem is lehet. A könyv felépítettségének szigorú logikája a hihetetlen akarattal és lendülettel megélt élet sokkalta szigorúbb logikájának van alárendelve, egy olyan “logikának”, amely a történelem végeláthatatlan távlatait és az egyszeri-egyetlen személy röghözkötött perspektíváját eggyütt és valami eredendő egységben képes felmutatni. Ritka olvasmány az ilyen és ha már valamilyen ködös motiváció miatt Nietzsche felé kacsingat az ember, hát ilyen útitársnál jobbat keresve sem találhat…apropó, ha már úton van, akarja ezt még egyszer és még számtalanszor?